K) Hogyan néz ki a jövő A Vállalat világában és mit tehetünk azért, hogy ez ne váljon a mi valóságunkká is?
V) A Vállalat által festett jövőkép sivár, és sajnos nagyon is ismerős: a Földet a klímaváltozás sújtja, egyre több céget vásárolnak fel és vonnak össze, egyre nehezebb megfelelő állást vagy egy élhető helyet találni. Számomra ez az egész elkerülhetetlennek tűnik. Azt hogy miként is kerülhetnénk el azt, hogy ez mind valósággá váljon, azt nem tudom. Nem hiszem, hogy elkerülhetnénk. Hogyan tudnánk meggyőzni vezérigazgatókat, hogy felezzék meg saját bevételük ahhoz, hogy alkalmazottaik méltányos fizetést kapjanak? Hogyan győzzük meg az embereket, hogy hagyják el autóikat és használják a tömegközlekedést, hogy csökkentsük a szén-dioxid-kibocsátást? A rendszer, amit felépítettünk, olyan nagy és úgy körbeszőtte életünket, hogy néha úgy érzem, az egyetlen kiút, ha leromboljuk és újrakezdünk mindent. De egyáltalán, hol kezdhetünk bele?
K) Mi inspirált arra, hogy megírd ezt a könyvet?
V) Sok forrásom van, akit ehhez a könyvhöz idézhetnék, de a személy, akihez mindig visszatérek az Maria Fernandes. Ezt a könyvet neki szenteltem. Maria New Jersey-ben három különböző Dunkin’ Donuts helyszínen is dolgozott félállásban. 2014-ben miközben két műszak között az autójában aludt, a kipufogógázoktól szén-monoxid-mérgezést kapott és meghalt. Küszködött azzal, hogy 550 dollárt ki tudjon fizetni alagsori lakására. Ugyanabban az évben, a Dunkin’ Brands’ vezérigazgatójának hozzávetőleges bevétele 10.2 millió dollár volt. Ez egy olyan információ, amin mindnyájunknak dühöngnünk kellene. Rengeteg ilyen történet van még: raktármunkásokat büntetnek azért, mert betegszabadságot vesznek ki. A baromfifarmokon dolgozókra pelenkát kényszerítenek, mert nem tarthatnak vécészünetet. A szabadúszó szakmákban dolgozók szinte semmilyen ellátásra nem jogosultak. Maria története áll ennek a könyvnek a szívében: az, ahogy a nagyvállalatok eldobható tárgyként bánnak az alkalmazottjaikkal.
K) Bár fikció, a regényed sokakat érintő problémákkal foglalkozik. Melyek azok a legnagyobb munkásokat érintő problémák, amelyeket a könyved kiemel?
V) Az eljárás, ahogyan a politikusok és a cégek együtt munkálkodva szakaszosan bomlasztják a munkavállalók védelmét, a szakszervezetek felszámolásával. A módszer, amivel ugyanezek a csoportok jóléti rendszereket építenek ki ezeknek a cégeknek — miért kell nekem több adót fizetnem, mint egy milliárdokat érő cégnek, amikor az a cég alulfizeti a saját munkásait? A rendszer, amelyben a dolgozók abban a hitben élnek, hogy megalázó munkakörnyezetük teljesen normális: ahol nincs rendben, ha szabadságot akarnak kivenni, ahol hálásnak kell lenniük azért, hogy van munkájuk, még akkor is, ha az nem egy jó munka. A tény, hogy oly sok szinten feladtuk és eladtuk saját magánéletünk.
K) Nagy kihívás volt dolgozói és társadalmi problémákról írni thriller stílusban?
V) Elég nagy kihívás volt. Egy csomó gazdaságpolitikai kérdés mellett, egy vállalati kém és egy mindent átfogó rejtély is van a történetben. Szinte zsonglőrködés volt, ezeket a szálakat egyensúlyban tartani és eltartott egy ideig mire ráéreztem. Sikerült leszűkítenem azt az anyagot, amit mindenképpen szerettem volna beletenni, de valószínű még egy könyvet megírhatnék, abból, amit nem foglaltam bele. Mindent félretéve, véleményem szerint egy ilyen történetet így jó elmesélni. Tudnék egy szuperül összeszedett és lehivatkozott értekezést írni a vállalati kapzsiságról, és persze, az is hatásos lenne, de szerintem nagyobb a hatás, ha egy történet mentén mondom el mindezt. Empátiát kelt, hiszen szólhatna rólad is vagy már is rólad szól.
K) Hogyan tud a Felhő, egy kitalált cég, azonosulni a mi mai világunkkal? Úgy látod, hogy a nagyvállalatok esetleg alkalmaznák a Felhő néhány elvét és ötletét a jövőben, mint például a céges lakóegység biztosítása?
V) Az ehhez hasonló lakó-munka létesítmények már léteznek: FoxConn, egy taiwani cég kisebb városokat kitevő kollégium-komplexumokban szállásolja el a munkásait — egy jelenség, ami szintén inspirációul szolgált. A körülmények itt sem jók. Évekkel ezelőtt több munkás öngyilkosságot követett el tiltakozásképp. A kérdés csak az, mennyi idő múlva köszönt be itt is ez a rendszer? Gyanítom hamarosan. A Facebook már vizsgálja a lakásokat és irodákat tartalmazó kampuszterek ötletét. A FoxConn Wisconsinban derít fel potenciális telkeket. Nagyvállalati szempontból teljesen logikus: ha nem kell hazautaznunk a nap végén, még több idő marad munkára.
K) A Vállalat világát részletes vizuális elemekkel építed fel. Mi jött előbb a karakterek jellemfejlődése vagy a Felhő víziója?
V) Az első kép, ami biztosan megvolt, egy óriási mindent-kiszolgáló létesítmény — olyan óriási, hogy saját horizontvonallal rendelkezett a belső tere. Minden aköré épült. Hatodik vagy hetedik nekifutásra sikerült végül elmondanom a történet úgy, ahogy akartam. Abban a pillanatban tudtam, hogy minden összeáll, amikor megszületett bennem Paxton, Gibson és Zinnia hangja.
K) Fantasztikus karaktereket sorakoztatsz fel a regényben, ilyen Paxton és Zinnia is, akik a Felhő új alkalmazottaiként túlélés közben egymásba is gabalyodnak. Persze ott van Gibson Wells is, a Felhő milliárdos alapítója. Kit volt a legnagyobb kihívás megírni? Tudtál valakivel azonosulni?
V) Gibson mindenképp megpróbáltatás volt, beletelt egy kis időbe, mire sikerült eltalálnom a karaktert. Sok tekintetben, ő egy tipikus karizmatikus tech-igazgató, de egészen akkor sikerült rátalálnom a hangjára, amikor elolvastam Sam Walton, a Walmart alapítójának önéletrajzát. Az által találtam meg ezt a csodálatos kettőséget a visszahúzódó, családközpontú hozzáállás és az általa teremtett munkakörnyezet között. Talán legközelebb Paxton karakterét éreztem magamhoz, csupán azért, mert tudom milyen egy olyan munkát végezni, amitől a nap végén legszívesebben a párnádba temetnéd az arcod. A kedvencem mindenképpen Zinnia lett, a saját írói gyökereim is cinikusak és sötétek, és ezt a szarkasztikus, ütős, szinte perzselő hangot, benne találtam meg igazán.
K) Mi az az üzenet, amit szeretnél átadni A Vállalat olvasóinak?
V) Társadalomként kompromisszumot kötöttünk. Saját kényelmünkkel megsemmisítjük valaki más kényelmét. Ezért vásárlunk szuper, új okostelefont, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy embertelen körülmények között került legyártásra. Valamikor eldöntöttük, hogy ez így rendben van. Nincs semmilyen okos válaszom, vagy praktikus tanácsom — őszintén, a rendszer, amit építettünk, már túl nagy ahhoz, hogy megjavítsuk. Az empátia az, amit mindenképpen szeretnék kiváltani. Ha mindannyian — engem is beleértve — megállnánk egy pillanatra és belegondolnánk az emberi faktorba fogyasztói kényelmünk mögött, az talán jobb irányba terelhetné a dolgokat. Visszatérve Mariához, három Dunkin’ Donuts üzletben is dolgozott — vajon hány visszajáró vendég vette észre, hogy már nincs ott?
K) Mi lesz a következő projekted?
V) Nem akarom elkiabálni még a dolgot, de annyit mondok, hogy a kutatás során a következő könyvemhez, sokat megtanultam a kriminalisztikáról és a mélyépítésről. Például megtudtam, hogy New York City városi vízhálózatát a gravitáció táplálja és akár hat emelet magasba is felszökik, de onnantól szivattyúkra van szükség. Míg A Vállalat megírásában a nagyvállalatok tevékenységét követtem, ezennel az államvezetés van célpontban. Pontosabban: hogy a hatalom kizárólagos szerepe az, hogy a hatalmat védje.
(Crown, on sale August 20, 2019)