1.
Csütörtök, október 29.
48 órával a robbanás előtt
College Row, New Brunswick, Massachusetts
– Mert a nők cseszettül nem násznagyok! Ezért nem jöhet az istenverte esküvőre!
Ahogy Anne Ashburn besétált az apró lakás ajtaján, nemhogy erre a boldog kis kifakadásra számított, hanem pontosan ezért imádkozott. Talán ez lesz az első és utolsó alkalom, hogy egyet fog érteni a menyasszonnyal.
Nemcsak a nők szertartáson betöltött szerepével kapcsolatban akart helyeselni, hanem azzal is, hogy bizony ő nem fog részt venni az „istenverte esküvőn”.
A konyhában állók mind felé fordultak. Elsőként Deandra Cox, a csodás fehér menyasszonyi ruha várományosa, majd Robert „Moose” Miller, a kimerült vőlegény, aki Anne munkatársaként dolgozott a 499-es tűzoltósági egységnél, és végül… Dannyboy Maguire.
Mondhatjuk, hogy ő volt az egyedüli ember, akit ténylegesen észrevette, és pontosan ebből fakadóan rá nem akart egyetlen pillantást sem vetni.
Nagy kár, hogy Danny mindig feltűnést keltett. Mint a legtöbb tűzoltó, ő is csodás fizikummal rendelkezett: hatalmas testén feszültek az izmok, amik azonnal képesek voltak mozgásba lendülni. Széles karját összefonta a mellkasán, a bakancsait átvetette egymáson, így dőlt neki a lepattogzott festékű konyhapultnak. Elképesztően kék tekintetével olyan áthatóan méregette a helyzetet, hogy semmit sem mulaszthatott el. Frissen zuhanyozhatott, hiszen fényesen csillogó fekete haja még mindig nedvesnek hatott. Anne nagyon erősen igyekezett, hogy ne képzelje el a zuhany gőzében, ahogy a kitetovált felsőteste megfeszül, miközben lemossa a sampont a…
Felemelte a kezét, mintha azzal megszakíthatná a saját gondolatmenetét, ráadásul a vitába is bele kívánt szólni.
– Nézzétek, én nem akarok gondot okozni. Boldogan kihúzom magam a helyzetből…
– És most még eggyel több koszorúslányom is van. – Folytatta a menyasszony pont ott, ahol abbahagyta. – Ezzel minden elcsúszott. Te két nappal az esküvő előtt közlöd ezt velem, amikor nagyon jól tudod, hogy nem fogok repesni az örömtől! Minden el lett cseszve!
A vőlegény a linóleumra horgasztotta a tekintetét, így szinte lehetetlen volt nem elképzelni a páros viaszból kiöntött mását a többemeletes tortán: Deandra a maga tapadós farmerében és passzos kasmírfelsőjében húzza ki magát, miközben szőkére melírozott sötét haja könnyedén omlik le a vállán; egyértelműen arra készül, hogy megfojtogassa a vőlegényét. Moose pedig a New Brunswick-i Tűzoltóság pólójában úgy fest, mint akit épp le akar tüsszenteni egy influenzás, széles vállával és sűrű szakállával is védtelen a támadás ellen.
Ó, ilyen az igaz szerelem…
– Nem gondoltam, hogy ez ekkora gondot okozhat – motyogta Moose. – Anne a 499-esek tagja, és mindenki más is ott lesz tőlük.
– De ő lány! – mutatott Deandra egyenesen Anne-re. – Ez mindent elcsesz!
– Én tényleg nem akarok púp lenni a hátatokon – tette fel újra a kezét Anne. – Bőven elég lesz nekem, ha csak a násznép része leszek.
Deandra tekintete egyenesen Anne irányába siklott.
– Teljesen mindegy, mert akkor is el van cseszve az egész! A barátaim már mind kifizették a koszorúslányruhát, ami százhúsz dollár volt fejenként!
Na, itt kellene lelépnem – gondolta Anne. Moose önként vállalkozott erre a nagyszerű feladatra, de másnak nem volt kötelező Deandrát hallgatnia.
– Én úgy gondolom, hogy egy nő az lehet, ami csak akar.
Ahogy Danny felszólalt, mindenki az ő irányába lesett, még Anne is, aki hirtelen felfogta, milyen bántó dolgokat is vágott a fejéhez Deandra.
Ne merészeld! – tátogta Danny felé a menyasszony háta mögött.
Danny felhúzta a vállát, mintha egyszerre hívná életre Opraht, Michelle Obamát és Hillary Clintont.
– Úgy értem, Deandra, te is elítéled a szexizmust, nem? Senki sem fogja megmondani neked a saját esküvődön, hogy mi helyes és mi nem. Ennél te sokkal magabiztosabb személy vagy.
A saját kezemmel fojtalak meg! – esküdözött magában Anne.
– Úgy gondolom, Deandrának fontos, hogy olyan esküvője legyen, amilyet megálmodott – tettem hozzá.
Danny álságos zavarral grimaszolt.
– Szóval azt mondod, hogy helyes a kettős mérce a férfiakkal és a nőkkel kapcsolatban? Ez igazán ledöbbent, főleg annak tudatában, hogyan is viselkedsz a melóban. Eddig azt hittem, te aztán hiszel az egyenlőségben.
– Hiszek is! – csattant fel Anne. – De ez az egész nem az egyenlőségről szól.
– Biztos vagy te ebben? Fel se tudom fogni, hogyan is támogathatod a begyepesedett nemi szerepeket, amikor olyan fontos dologról beszélünk, mint egy esküvő. De emellett véded a nők jogait, hogy lehessen belőlük tűzoltó, rendőr, vagy állhassanak a tűzharcok élvonalába katonaként.
– Kérlek, kímélj meg a véleményedtől, főleg úgy, hogy még sosem kellett női ruhában feszítened sehol, oké? Egy férfinak erre nincs rálátása.
– Csak arra szeretnék rámutatni, hogy ebben a helyzetben hogy tudsz szemet hunyni afelett, hogy rákényszerítenek valamit a nőkre?
– Ez az ő esküvője! – Anne Deandra felé mutogatott. – Ő a menyasszony. Megteheti, hogy kimondja, hogy szerinte mi helyes és helytelen, és nincs szüksége arra, hogy egy férfi megmondja helyette, mit csináljon!
– Még akkor sem, ha éppen a nők érdekeit védelmezem?
– Egészen addig nincs jogod beleszólni a kérdésbe, amíg nem növesztesz két petefészket.
Anne hangja szinte visszhangzott a konyhában. Hamarosan ráébredt, mennyire erőteljesen támadt Dannyre, miközben Deandra és Moose teljesen ledermedve álltak mellettük.
Anne gyorsan megköszörülte a torkát, és hátralépett.
– Szóval, Deandra meggondolta magát, én meg támogatom a döntését.
Deandra összeszűkített szemmel vizslatta Dannyt. Anne-nek egyáltalán nem tetszett a tekintete, ahogy a férfira nézett.
– Vagy – kezdett bele a menyasszony – talán mégis részt kéne vennie a bulin.
Anne magában imádkozott, hogy képes legyen fapofát vágni.
– Tényleg ne változtasd meg a vágyaidat csak miattam!
– Nem fogom. – Deandra továbbra is Dannyt bámulta. – Rendben. Viseljen csak frakkot, mint a többi pasi! Kísérheti a testvéremet az oltárhoz, mint ahogy a többi férfi teszi majd. A vállai egyébként is túl szélesek a koszorúslányruhához. Így a számok is rendben lesznek.
Anne csak a szemét forgatta. Girl power!
– El van rendezve – vigyorgott Deandra erőteljesen. – De szükséged lesz frakkra, hacsak nincs egy a szekrényedben.
Egyetlen percig Anne arra várt, hogy valaki elkezdjen vitatkozni a nővel. Például Moose. Persze valószínűleg neki esze ágába sem volt beleszólni az esküvői részletekbe, Danny pedig elérte a célját, szóval egyetlen szóval nem fog tiltakozni.
És az igazság az, hogy Anne hosszú éveken át harcolt ezekkel a férfiak az oldalán a tűz ellen, szóval szinte testvérek lettek. Persze teljes mértékben úgy gondolta, hogy Moose elveszítette a józan eszét, hogy elveszi feleségül ezt a gyönyörű, de a megkeseredett nőt, akit csak pár hónapja ismert meg. Anne ennek ellenére mindenképp Moose mellett akart lenni, mivel a férfi kifejezte, hogy ez a vágya. Már a munkahelyükön is kérte, hogy legyen ott.
– Ti honnan bérlitek az öltönyt? – kérdezte Anne.
– Frakk – javította ki Deandra.
A vőlegény úgy pislogott, mintha elfelejtette volna, hogyan kell angolul beszélni. De mostanság ez sokszor előfordult vele a tűzoltóságon is.
– Komolyan frakkot fogsz viselni?
– Érdekel is engem szerinted?
– Még jó, hogy frakkot fog viselni – szakította félbe Deandra, mire Danny azonnal megszólalt.
– Elkísérlek, tudom, hol van a hely.
Danny Maguire felkészült a gyilkos lézertekintetre, amit Anne sugárzott felé, és milyen jól tette! A lány szeme olyan élesnek hatott, mint két mesterlövész puskája, és egyenesen rá irányította. Danny mondhatni meg volt lepve, hogy a koponyája és a konyhaszekrény nem porladt szét ettől a tekintettől.
De a helyzet, hogy Anne mindig is erős hatást gyakorolt rá. Egészen attól a perctől kezdve, ahogy besétált a 499-esek főhadiszállására két évvel ezelőtt. És nem csak azért, mert a lány a kishúga volt New Brunswick-i tűzoltókapitányának, ifjabb Thomas Ashburnnek. Anne még újoncként is olyan magabiztosságot és hozzáértést sugárzott, hogy szinte félelmetesnek hatott.
Aztán elkezdték a közös munkát a terepen.
Anne egyértelműen a kedvenc munkatársa volt a nehéz helyzetekben. Nála soha nem lehetett kérdés, hogy mit fog tenni és merre fog indulni. Egyszerűen ugyanazt gondolták, ugyanúgy reagáltak a helyzetekre és szinte szinkronban mozogtak.
Danny mindig tudott olvasni a gondolataiban.
Ez most sem volt másként. Anne gondolatban egyértelműen kiherélte, majd lezúzta a mosogató ételmegsemmisítőjében a golyóit.
– Elég lesz, ha elmondjátok, melyik az! – szűrte a fogai között Moose felé.
Azonban a kérés megválaszolatlanul maradt, ezért Danny ellökte magát a konyhapulttól, és egyenesen a hátsó ajtó felé vette az irányt. Odakint Anne Subaru Outbackje pont az ő terepjárója mellett parkolt, így gyorsan megkerülte, és beült az anyósülésre.
Amikor Anne kiért, és megpillantotta, Danny hol is ül, megtorpant az alsó lépcsőn, és újra úgy nézett rá, mintha fel akarná robbantani a kocsit.
Ó, istenem, de gyönyörű vagy! – gondolta Danny.
Elképesztő, hogy a tökéletes nő hogyan tudja estélyi ruhává változtatni a tréningnadrágot, a melegítőfelsőt és a márkás edzőcipőt. Abszolút nem érdekelte Deandra és azok a hamisan csillogó cirkónia fülbevalók, meg a parfümfelhő, a műszempillák és a cicifelnyomós melltartó. Anne teljesen természetes volt: napszítta haját hajgumival fogta hátra tiszta arcából, szappan- és samponillatot árasztott, egyszerűen nem kellett semmivel felturbóznia magát, hogy bombasztikus legyen.
Danny teljesen padlót fogott, amikor vágyainak tárgya egyenesen a kocsi felé vette az irányt, majd feltépte az ajtót.
– Akkora seggfej vagy!
Danny felemelte a kezét.
– Csak segíteni akarok, támogatom a női mozgalmat.
– Lószart! – Beült, és még inkább felé fordult. – Végre volt kifogásom, hogy kibújjak az egész alól, erre konkrétan visszadobtál a tűzvonalba.
Danny elvigyorodott.
– Ne már! Nem hagyhatod ki ezt a szuper bulit. Ez a pokolbéli esküvő olyan lesz, mintha vegyítenél egy profi bokszmérkőzést és azt a menyasszonyi ruhás műsort, amit Deandra rákényszerít Moose-ra, hogy nézze vele.
– Mondj igent a káoszra!
– Ez a címe? És komolyan, ezek után azt gondolod, hogy egyedül fogom végigcsinálni ezt a szarságot?
– Pontosan így gondoltam – szorította össze a szemét. – Moose a lakótársad.
– Neked meg a munkatársad.
– …és ehhez az egészhez nekem semmi közöm, és…
– …szóval nagyon fura lenne, ha nem lennél ott…
– …ráadásul Deandra ki nem állhat.
– …Deandra mindenkit utál.
Egyszerre hallgattak el. Anne mindkét kezét a kormányra tette, és leomlott rá. Előrenézett, majd megrázta a fejét.
– Nekem volt a világon a legjobb kifogásom, és kicsesztél velem!
Danny tekintete azonnal a lány ajkára siklott, nem tudott mit tenni. Hogy elfedje a botlását, hangosan felnevetett.
– Már említettem, hogy ennek a katasztrófának a közepén csak te és én vagyunk a világ ellen.
– És ez megért annyit, hogy feministának álcázd magad?
– Hé, tudod, hogy nagyon szeretem a nőket!
– Ó, azt nagyon jól tudom, ezt mindenhonnan hallani lehet!
Danny összeráncolta a homlokát, ahogy Anne beindította a kocsit.
– Ezzel meg mit akarsz mondani?
– De basszus, miért veszi el feleségül? Még életemben nem láttam ekkora műnőt…
– Anne, mire utaltál az előbb?
Anne újra felé kapta a tekintetét.
– Ó, ne már, Danny! Nagyon jól tudom, hogy igyekszel titkolózni előttem, mert én vagyok A Lány a csapatban. De a hódításaid egyértelműen a beszélgetés tárgyát képzik, sőt már-már legendásak.
– Ez nem is igaz.
Anne hátramenetbe tette a kocsit, és hátranézett a válla felett.
– Te is nagyon jól tudod, hogy ez így van. Nézd, én egyáltalán nem akarok ítélkezni feletted. Semmi közöm hozzá, hogy mit csinálsz a magánéletedben, ráadásul ez az egész nem is érdekel annyira. De azért azt kifogásolom, hogy szégyellős kutyusként viselkedsz a nők közelében.
Anne a gázra taposott, elindulva a keskeny úton, ami a magas, karcsú épületek mellett húzódott. A felsője nem rejtette el a teste körvonalait, passzos nadrágja kiemelte combjának kidolgozott izmait. Anne-nel kapcsolatban Danny minden egyes apró részletet észrevett. Őrültségnek hatott, hogy nem is tudta, hogy tetszik neki ez a típus, amíg nem találkozott Anne-nel.
Úgy fest, imádta a semmi cicoma, szókimondó atlétákat, akiknek olyan a munkamoráljuk, mint neki.
– Nincs barátnőm – motyogta.
– Ez abszolút szerencsés, hiszen hülyét csinálnál belőle a többi nővel, akikkel szórakozgatsz. – Anne kifordult az utcáról. – De újra megerősíteném, hogy én emiatt egy cseppet sem aggódom. Na, merre is megyünk?
Semerre – gondolta Danny. Semerre sem haladunk, bassza meg!
– Mike Frakk-Kölcsönzőjébe, ami a Chester és a Main sarkán van. – Becsatolta a biztonsági övet, hogy elhallgatassa a kocsi panaszos sípolását. – Most már tudom, hogy nagyon is rossz véleménnyel vagy rólam.
– Már mondtam, hogy egyáltalán nem fontos. – Anne a gázra taposott, mire Danny hátrasüppedt az ülésben. – Engem csak az érdekel, hogyan végzed a munkádat, és arra sosem volt panaszom.
– Most ezt csak azért mondod, mert már volt egy pár randim?
– Hmm… randinak nevezed azt, amikor megdugtad a fodrászat recepciósát a hátsó helyiségben?
– Az hat hónapja történt. – Ráadásul az pont Deandra volt, de annak meg aztán semmi értelmét nem látta, hogy nevén nevezze a titokzatos hódítását. – És még mielőtt felhoznád a július negyedikét, nem én voltam az, aki a parádé közepén szexelt egy tutajon.
– Dehogynem! – pillantott felé.
– Nem, komolyan nem! – csattant fel. – Az Duff volt. Ne keverj bele olyan szarba, amihez aztán végképp semmi közöm!
– Miért védekezel ennyire?
– Mert épp azzal vádolsz, hogy ribanc vagyok, és nem igazán örülök ennek a jelzőnek.
– Bocsi.
Danny összefonta a karját a mellkasán, és kibámult az ablakon. Semmi sem rosszabb, mintha az ember a saját csapdájába esik. Az igazság azonban az volt, hogy amióta Anne megérkezett az életébe az egységük pólójában a vad személyiségével, minden más nő olyan unalmasnak tetszett, mint egy doboz papír zsebkendő. Sajnos az életének ezt megelőző időszaka olyan volt, mint egy gyorsuló autó, amin nem találta a féket. Hiába bizonygatta, hogy megváltozott, nem tagadhatta, milyen volt korábban, és ez a hír mindent megelőzött.
Elgondolkozva a hibáin, azonnal eszébe jutott, miért is gyűlöli annyira az eltávokat. Túl sok ideje maradt így gondolkodni, és a legutolsó dolog, amire szüksége volt, hogy elmélázzon azon, milyen lehetetlen távolságba taszította magát Anne-től. Meg akarta ízlelni, meg akarta érinteni. Őt akarta látni legelőször reggelente, és este legutoljára.
Ez a négy nap Moose idióta esküvőjén teljesen ki fogja készíteni.
2.
Mike kölcsönzője a sarkon poliészterből kialakított zugként bújt meg egy Dunkin’ Donuts és egy virágbolt között. Anne pont szemben parkolt le párhuzamosan a kocsival, megnézte az időt a műszerfalon, és megkönnyebbült, hogy még marad egy órájuk az ötórai zárásig.
– Akarsz valamit enni? – kérdezte a morózus útitársát. – Van egy fehérjeszelet a táskámban.
– Kösz, nem.
– Szóval akkor nem az éhség miatt duzzogsz. – Belenyúlt a Nike táskájába. – Tessék, edd meg, mielőtt behúzol valakinek!
Ahogy felé tartotta a szeletet, Danny hosszasan bámulta őt. A tekintete olyan kék volt, mint az őszi égbolt, annyira tiszta és vibráló, hogy szinte fájt ránézni. A szempillái feketén csillogtak felette, olyan sűrűn, mint a haja. Úgy tűnt, mintha kicsit leégett volna, de az arcszíne az előző éjszakától piroslott. Az október Massachusetts államban nagyon hideg tud lenni, és éjjel egy másodfokú tűzhöz rohantak. A riasztás hajnal négykor érkezett a New Brunie kampuszáról, a fecskendőkből a víz hátrafelé spriccelt a nulla fokban, ami leginkább egy jégesőt idézett.
– Rosszul ítélsz meg – mondta.
Anne elkapta a tekintetét.
– Nem ítéllek meg én sehogyan sem. És ez így helyes, hiszen együtt dolgozunk.
– És ha nem dolgoznánk együtt, akkor mi lenne?
Egyszerre úgy tűnt, mintha kiszippantották volna a levegőt a Subaru belső teréből, Anne szinte érezte, ahogy Danny teste az övéhez préselődik. A közelségből valahogy érintés lett, pedig mindig sikerült meggyőznie magát, hogy félreértette a jelzéseket, így váratlanul érte a kettejük között felrobbanó kémia. Ennek ellenére valahogy mégis elkerülhetetlennek tűnt a dolog.
– A hipotézisekkel csak az időt vesztegetjük. – A hangja hirtelen rekedtes lett. – Totális időpocsékolás…
– Akkor is válaszolj a kérdésre!
De ez nem is kérdésként hatott – gondolta a lány. Inkább felhívás volt a táncra, amit képtelen lennék visszautasítani.
Magát átkozta, és ledobta a fehérjeszeletet Danny ölébe, majd kitárta az ajtót, hogy kimeneküljön a helyzetből.
– Edd meg, és haladjunk! Nem maradt sok időnk.
Hevesen dobogó szívvel szelte át szabálytalanul a pirosat, majd felugrott a járda szélére. Egyenesen az öltönybolt felé vette az irányt, kitárta az ajtót, és belépett… rengeteg virág közé.
Egyértelműen próbababákra számított, amik fekete-fehér pingvinruhában feszítenek, erre rózsák, szegfűk és fátyolvirágok terpeszkedtek mindenfelé a hatalmas vödrökben. Mellettük agyagkaspók sorakoztak narancssárga és sárga színekben, emellé boszorkányok, vámpírok és szellemek csatlakoztak, amelyek egy horgászdamilról lógtak a mennyezetről.
– Segíthetek valamiben? – kérdezte a nő a pult mögül.
– Ó, nem, köszönöm.
Újra megszólalt a csengő, és Danny lépett be.
– A búzavirágokat már megrendeltük.
– Micsoda? – Anne hátrált a vámpírmobil irányába, mire csomóféle Drakula kapaszkodott a hajába. – Elnézést… ó, oké! Rendben…
Anna lerántott egy köpenyes vérszívót magáról, és megigazította a ruháját.
– Igen… már megrendelték. Rendben. Most átmegyünk a másik boltba. Köszönünk mindent!
Anne felkapta a fejét, kihúzta a vállát, és úgy indult vissza az utcára, hogy lehetőleg ne lépjen bele egy rózsákkal teli vödörbe se. Szinte katonás magabiztossággal menetelt át Mike Frakk-Kölcsönzőjébe, és ezúttal tökéletes volt a belépője.
Bizony, itt nem volt más, mint egy nagy halom zakó, fekete, fehér, bordó nadrágok és előre megkötött szatén csokornyakkendők hozzájuk illő megkötővel. A hamis faborítás a Raymour & Flanigan bútorboltreklámjára emlékeztette a gyerekkorából. A poszterekről nyolcvanas évekbeli férfimodellek mosolyogtak le, akiknek a bongyor haja láttán Anne azon kezdett aggódni, hogy a hely csak a nyolcvanas évek elejéről kölcsönöz cuccokat.
A kassza mögött álló férfi közel hatvan lehetett, de annyira ki volt kenve, mint egy jól ápolt virágoskert. Hajszálcsíkos öltönyt viselt hetyke narancs-fekete halloweeni nyakkendővel, ami nagyon jól reklámozta a holmikat. Úgy tűnt, ezen a helyen még számítógép sem volt.
– Hát megérkezett az imádnivaló menyasszony! – mondta a férfi, ahogy közelebb jött. – Én ifjabb Mike vagyok, és mindenben a segítségére állok. Ó, még a vőlegényt is elhozta!
Anne megrázta a fejét.
– Nem, nem igazán… Én nem…
– Mikor lesz a nagy nap? – kérdezte Mike.
– Én nem…
– Szombaton – mondta Danny, és Anne vállára tette a kezét. – Annyira szerencsés vagyok.
– Húha, akkor nem maradt sok időnk! – Mike feltűrte a ruhája ujját, mintha készen állna arra, hogy munkába álljon. – De mindent meg fogunk oldani. Mike garantálja a sikert.
– Nem mi házasodunk – lökte félre Anne Dannyt.
– Szóval meg akar szökni! – csapta össze Mike a kezét. – Milyen izgalmas! Lássuk csak, szükségünk lesz egy harminchatos…
– Bizony – mosolygott Danny. – Istenem, annyira elégedett vagyok a gyors intézkedéssel!
Mike összevonta a szemöldökét.
– Nem találkoztunk már valahol?
– Nem mi házasodunk! – szólt közbe újra Anne.
Mike döbbent csendbe süppedt, Anne meg gyomrom akarta öklözni Dannyt. Ehelyett inkább könnyedén bejelentette:
– Szükségem lenne egy frakkra a Miller-esküvőre, ami egyezik a korábban rendeltekkel.
Mike felnézett Dannyre, majd vissza Anne-re.
– Tudja, általában a nők nem szoktak vőfélyek lenni.
– Tudom – mondta Anne, és Dannyre pillantott. – Nagyon jól tudom.
Mindent egybevetve Danny igazán jó jelnek tartotta, hogy Anne elsőként a virágboltba rontott be. A kis botlása azt a jelzést hordozta magában, hogy valamennyire felkavarta az autóban lezajlott beszélgetés, és talán…
Bassza meg, fogalma sem volt, mit gondoljon!
– Szóval frakkot szeretne – ismételte Mike.
Anne egyenesen a zakókhoz sétált, amelyeken szaténhajtóka díszelgett.
– Hát… csak belefér a kis férfiméretbe vagy a fiúba. Mi lenne, ha fiúkra szabottat keresnénk?
Mike újra Danny felé nézett, aki sikeresen összekapta magát.
– Mi lenne, ha levenné a méreteit, és akkor könnyebben találna valamit, ami jó lesz rá?
– Ó… én általában csak férfiakkal dolgozom.
– Adja ide a mérőszalagot, majd én megcsinálom! – Anne gyorsan megpördült, miközben Danny kinyújtotta a kezét Mike felé. – Együtt dolgozunk, barátok vagyunk.
Az igazság azonban az volt, ha végig kellett volna néznie, ahogy ifjabb Mike – vagy bármely más férfi – mérőszalagot húz végig Anne belső combján, akkor tízezer fehérjeszelettel se lehetett volna lenyugtatni. Akkor aztán eltört volna pár végtagot, majd eltemette volna a pasi testét egy olyan helyre, ahol sosem találta volna meg a családja.
Lehetetlenség volt ellenállni a bájának, mi?
– Igen – mondta Mike. – Azt hiszem, az lesz a legjobb.
A mérőszalagot Danny tenyerébe nyomta, és azonnal bevezette őket a fekete függöny mögé, ahol a próbafülkék helyezkedtek el.
– Gyerünk, Ashburn! – mondta Danny. – Essünk túl rajta gyorsan, aztán haladjunk tovább! Ígérem, hogy teljes mértékben fájdalommentes lesz.
Legalábbis Anne-nek biztosan… De neki? Ezt nem tudhatta előre, ugyanis Anne szemében vad düh csillogott, pontosan olyan, amiért már istenhez kellett fohászkodnia, hogy nehogy felálljon neki a lány szeme láttán.
– Majd én megoldom egyedül – motyogta.
Mike betolt egy írótáblát és egy ceruzát is.
– Minden érték a listán van, csak írják le!
Danny kilépett a függönyön kívülre.
– Csak akkor segítek, ha szükséged van rá.
Anne elkobozta a mérőszalagot, és besétált hátulra. Amikor megtorpant, Danny nekiütközött, aztán felfogta, miért is állt meg a lány olyan hirtelen. Ő is kissé le volt döbbenve, amikor először meglátta a jelenséget.
– Azt hitték, hogy a festék nem marad meg a plafonon? – suttogta, Danny pedig újra engedte, hogy a függöny elfedje őket a helyiség többi részétől. A bozontos padlószőnyeg – pontosan az a fajta, amit még Scooby-Doo is értékelt volna – a padlón kezdődött, őszi aratásra emlékeztető arany-narancssárga bolyhosságként, majd felmászott a falra, és a plafonon folytatódott. Mondhatni, felfoghatatlan volt a látvány.
– Na, most már azt is tudod, milyen lehet egy csomag Cheetosban leélni az életedet, mi? – motyogta Danny.
– Én csak azon gondolkozom, ragadós-e.
– Neki akarsz lökni a falnak, hogy meglásd, odatapadok-e?
Emellett műanyag futószőnyegek is haladtak egymás mellett, mint az autópályák sávjai. Valószínűleg ezzel akarták megóvni, hogy a szőnyeg ne rongyolódjon el az emberek taposása nyomán, ahogy ki és be járkáltak a három próbafülkébe.
– Legalább illik az évszakhoz! – Danny oldalra nyúlt, és megtapogatta a falat.
– Most ezzel komolyan azt akarod mondani, hogy karácsonykor lecseréli piros-zöldre, aztán arany-feketére szilveszterkor? Húsvétkor meg jöhetnek a pasztellárnyalatok?
– És mormotanapra jön a barna. – Ahogy Anne újra dühösen nézett rá, felhúzta a vállát. – Most mi van?
– Az gusztustalan.
Ahogy Danny az egyik fülke elé érkezett, kinyitotta az ajtót.
– Én azon méláztam, hogy lehet, csak egy sima szőnyeggel kezdtek, de aztán szétterjedt.
– Minden rendben? – kérdezte Mike a másik oldalról. Anne összehúzta a szemét.
– A dekoráció…
– Tudom, hát nem nosztalgikus? – csicseregte Mike. – A bolt az apámé volt, évekkel megelőzte a korát.
– Nos, azóta az idő utolérte, és tovább is haladt – motyogta Anne, aztán hangosabban szólalt meg. – Kissé szokatlan, az biztos!
Danny biccentett a próbafülke felé.
– Állj rá arra az izére, és haladjunk a méricskéléssel!
– Inkább itt fognék bele. Kissé félek, hogy túl közel kerülök a plafonhoz.
– Majd én lejegyzem a dolgokat – nézett rá az irattáblára. – Először a karod hossza kell.
Anne megfogta a mérőszalag egyik végét a vállánál, és engedte, hogy a csuklójára csússzon.
– Hatvanöt.
Danny leírta a számot.
– Majd én megmérem a válltól vállig távot a hátadon.
– Na igen, azt nem tudnám megcsinálni hajolgatás nélkül, az meg elcseszné az egészet.
Anne Danny kezébe nyomta a mérőszalagot, aki letette a papírt és a ceruzát. Közelebb lépett hozzá, és hirtelen teljesen befogadta a jelenlétét. Hogy milyen magas volt, hogy a dereka hogyan ívelt, mielőtt a csípőjében tornyosodott volna ki, és hogy azok a hosszú-hosszú lábai milyen formásak voltak a futóleggingsben.
Nehezen nyelt, de széthúzta a szalagot a lány vállán, ami kicsúszott a kezéből, így véletlenül majdnem a hátára vágott, hogy elkapja.
– Bocsi, bocsi!
– Na, tessék! – Anne kapta el a szalagot, majd visszaadta a kezébe.
– Nagyon szökni próbál.
– Ja.
Danny lelassított, majd újra megdermedt. A helyiség túloldalán a teljes alakos tükörben nem tudott máshová nézni, csak a tükörképükre. Elképesztette, ahogy Anne mögött áll, miközben a lány továbbra is a mindent beborító padlószőnyeget kémlelte.
Annyira meg akarlak dugni – gondolta. Mivel fájdalmasan elkeseredett volt, csak remélte, hogy nem mondta ki hangosan is a szavakat.
– Kész vagy? – kérdezte Anne.
– Aha.
Vagyis egyáltalán nem, nem mért le semmit.
Anne világos tekintete felemelkedett, és találkozott Danny szemével a tükörben. A kitáguló tekintete miatt sejtette, hogy a szemében túl sok vágy csillogott, amit képtelen volt eltitkolni. Utálta, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe kell hoznia a lányt, de már elfogyott a türelme, a büszkesége, és egyáltalán nem érezte épelméjűnek magát.
Mintha az egész testét elöntötte volna a vágy, ahogy mögötte állt.
Anne mellkasa fel és le emelkedett, ahogy mély levegőket vett.
– Le kell mérned – mondta halkan.
Tudom én – gondolta, majd a tekintete végigsiklott Anne testén.
A lány oldalra biccentette a fejét, de nem lépett el tőle, és folyamatosan őt nézte.
– Ez nem történhet meg.
Úgy hangzott, mintha saját magát is próbálná győzködni. Danny ezt jó jelnek találta.
– De – mormogta. – Megtörténhet.
– Danny…
– Nem tudok tovább tettetni. Teljesen kivagyok tőle, Anne.
Anne döbbent arckifejezése gondolkodásra adott okot. Azért döbbent meg, mert megsértette ezzel? Vagy azért, mert ő maga is küzdött a kínzó vággyal?
– Hogy haladnak a dolgok? – kérdezte Mike a függöny mögül.
Na, így kellett összezúzni a tökéletes pillanatot!
Még mielőtt bárki bármit mondhatott volna, Danny lemérte Anne vállát, lejegyezte a számot, majd letérdelt. Felemelte a tekintetét, és úgy nézett fel a lány testére.
– Nem foglak átbaszni – mondta. – Ígérem.
Anne egyre idegesebben nézett.
– Nem is fogom engedni, hogy átbassz, szóval ezen egy pillanatra sem kell aggódnod.
Annyira szexi vagy ilyenkor – gondolta Danny.
De aztán nem próbálkozott tovább.
– Lemérlek itt is. És nem leszek… tolakodó.
– Azzal szerintem már rendesen elkéstél – motyogta a lány, de széttárta a lábát. – Ha a kezed olyan helyre vándorol, ahová nem kéne neki, akkor megígérhetem, hogy a rokkantparkolóban kell majd leállítanod a kocsidat.
Danny egy pillanatra megszédült a vágytól, de visszanyerte az egyensúlyát.
– Tedd ide a sarkad!
Danny a mérőszalagot Anne talpa alá helyzete, és centiről centire nyújtotta a szalagot, áthaladt a vádliján, a térén és a combizmai csodás domborulatain.
Majd a lába belső oldalán… egészen a…
Anne hátralépett.
– Mi lenne, ha innen megbecsülnénk? Meddig jutottál?
Danny hirtelen össze sem tudta szedni a gondolatait.
– Ööö… – Aztán mégis kinyögött valamiféle számot, mire Anne megszólalt.
– Adjunk hozzá még hetet, és hagyjuk abba ezt az egészet!
– Mi lesz a derekaddal? Vagy a csípőddel?
– Azt majd én megoldom. – Kikapta a mérőszalagot a kezéből, és lemérte a csípőjét. – Kilencvenegy. A derekam meg… hatvanhat.
– Kiviszem ezt Mike-nak – mondta. – És megnézzük, mit talál.
Danny átlépett a bozontfüggönyön. Kicsit túl erősen vette a levegőt, és a feje olyan kótyagos volt, mintha tíz sört húzott volna le. Aztán hátrálni kezdett, és újra bepillantott a fülkébe.
Anne épp a teljes alakos tükörben nézte magát. A tekintetével a combját vizslatta, a karja a derekán pihent. Amikor meglátta a férfit, összerezzent.
– Itt felejtettél valamit?
Danny lesütötte a szemét.
– Te is jössz a legénybúcsúra, ugye? Mert az benne van a násznagyok munkaköri leírásában. Így nem húzhatod ki magad alóla!
;