Miről szól az Ivan, az egyetlen és a Bob, a legbátrabb?
Ivan egy nagyon jó természetű gorilla. A Nagy Csúcs Bevásárlóközpont és Játékterem 8-as kijáratánál él, és hozzászokott ahhoz, hogy emberek bámulják lakhelyének üvegfalain át. Ritkán hiányzik neki az az élet, amelyet egykor a dzsungelben élt, valójában alig-alig gondol rá. Ehelyett nemrég látott tévéműsorok jutnak az eszébe, és jó barátjával, Stellával, egy idős elefánttal, és Bobbal, egy kóbor kiskutyával tölti a napjait. De leginkább a művészetről gondolkodik, és arról, hogyan lehet színekkel és jól rajzolt vonalakkal megragadni egy mangó ízét vagy a falevelek susogását. Azután találkozik Rubyval, az elefántbébivel, akit elragadtak a családjától, és akinek a hatására már más szemmel látja az otthonukat és a művészetét. Amikor Ruby megérkezik, vele jön a változás is, és most már Ivantól függ, hogy vajon jobbra tudja-e fordítani az életüket. Katherine Applegate humort és megrendítő érzelmeket vegyítve hozza létre Ivan felejthetetlen, egyes szám első személyben elmesélt történetét, amely a barátságról, a művészetről és a reményről szól.
Bob nemrég még az utcán kóborolt, és minden falatért meg kellett küzdenie, de mostanra az örökbefogadott kutyák kényelmes mindennapjait éli. Julia, a gazdája puha takaróval és finom falatokkal kényezteti, ő pedig cserébe igyekszik megzabolázni virgonc természetét… általában kevés sikerrel. Bob legjobb barátai Ivan, a gorilla, és Ruby a kiselefánt, akiket gyakran meglátogat a közeli állatparkban. A világ már nem is lehetne kerekebb Bob számára, ám egy dolog nem hagyja nyugodni: még kölyökkorában elveszítette a nővérét, Főnököt, akiről titkon azt reméli, hogy még él. Ám ahogy telik az idő, egyre távolabbi ez a remény. Egy nap Bob éppen Ivant és Rubyt látogatja, mikor hatalmas tornádó söpör végig a környéken, letarolva mindent, ami az útjába kerül, többek között az állatpark nagy részét. A hatalmas káoszban Bob is megsérül, és bár retteg, hogy mi várhat még rá, minden bátorságát összeszedve elindul, hogy megkeresse barátait. Miközben – dacolva a fájdalommal – hősként próbál segíteni a bajba jutott állatoknak, egy hang üti meg a fülét: Főnök ugatása. És amikor Bob megpróbálja a lehetetlent, bebizonyítja magának, hogy sokkal bátrabb, mint azt valaha gondolta volna, megtapasztalja a barátság erejét, és azt, hogy mit jelent egy igazi család.
A Newbery-díjas Katherine Applegate számos könyve a New York Times első számú bestsellere lett, köztük az Ivan, az egyetlen, a Bob, a legbátrabb. Katherine férjével és gyermekeivel Kaliforniában él.
Katherine weboldala: www.katherineapplegate.com.
Lépj be velünk a különleges történetek világába, és kövess minket a Facebookon!
küldj nekünk üzenetet & és mi kapcsolatba lépünk veled
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Cookie beállításokELFOGADOM
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.