WERTHEIMER: Szóval Dan Fesperman elmagyarázza, miért lett a könyve címe: „Biztonságos házak”. (A magyar cím A kód neve: Helen lett. (A szerk.)

FESPERMAN: A könyv olyan helyekről szól, amelyeknek biztonságosnak kellene lenniük, de valójában nem azok. És a biztonságos ház a kémek nyelvén egy olyan helyet jelent, ahol a tisztviselő gyakran találkozik az ügynökeivel a terepen. És általában az ügynökök a legkiszolgáltatottabbak. Szóval jó, hogy vannak ilyen helyeik.

WERTHEIMER: De az egyik dolog, amit világossá tesz a könyvben, az az, hogy valójában nincs olyan, hogy biztonságos ház, különösen nem egy nő számára.

FESPERMAN: Igaz – nagyon sebezhetőek. És ha úgy gondolja, hogy a nők különösen sebezhetőek most, a #MeToo mozgalom nyomán, akkoriban még inkább azok voltak. És nagyon kevés lehetőségük volt, ha valami történt velük. Például ha jóvátételt próbáltak keresni egy olyan nagy patriarchális hivatalban, mint a CIA. Nagyon kemény idők voltak azok, mint ahogy Helen, a főszereplőnk, ezt meg is tapasztalja.

WERTHEIMER: Nos, visszatekintve arra a világra, ahol Helen, a hősnője élt és dolgozott, azok a nők, akik a CIA-nál dolgoztak Európában, többnyire irodai munkát végeztek. Nem vehettek részt semmi izgalmasban vagy veszélyesben, kivéve persze, hogy el kell viselniük férfi kollégáikat, akik ugyan általában nem különösebben izgalmasak, de bizonyosan veszélyesek lehettek ezekre a nőkre. De a könyvében ezek a nők összefogtak és utat vágtak maguknak. Hogyan ismerte meg a hidegháború alatt élő nőket?

FESPERMAN: Sok remek dokumentumot találtam. Először is azzal kezdtem, hogy beszéltem néhány olyan nővel, akik a CIA-nál dolgoztak. De az információk legjobb tárházai azok a feloldott dokumentumok voltak, amelyekhez csodálatos beszélgetések társultak, amik ezen korszak CIA-nak dolgozó női között zajlottak. És arról beszéltek, hogy milyen nehéz volt kijutni a terepre. Volt egy nő, aki – és ezt a történetet szégyentelenül kihasználtam a könyvhöz, – amikor a főnökével beszélt, azt hitte, hogy kijut majd a terepre. A főnök azonban azonnal tisztázta ezt a kérdést. Azt mondta neki, hogy nem, nem tudlak kiküldeni terepre. Nem küldhetek ki nőket, mert különben teherbe esnének. És aztán…

WERTHEIMER: Nem azt mondta, hogy megsérülnének.

FESPERMAN:…Pontosan. Szóval nagyon bátran azt hazudta neki ott helyben… – nem mintha le tudta volna ellenőrizni. Szóval azt mondta, ó, hát én meddő vagyok. És erre a főnök azt mondja, meddő? Valahogy hamuszürkének tűnt, és erre a nő azt mondta, hogy igen, szóval ez nem fog problémát jelenteni. Tehát a nő elhárította az egyetlen akadályt, amelyet a főnöke szóvá tett, és így valójában kijutott a terepre. De azokban a napokban rendkívül ritkán fordult elő, hogy a nők operatívként léptek terepre.

WERTHEIMER: Nos, az akkori erőszak még mindig a felszínen van a szereplők egy részében.

FESPERMAN: Igen.

WERTHEIMER: És újra a felszínre tör, amikor néhány szereplő és azok a harcos napok visszatérnek. Megrajzolja a lány hősnőt, Annát, aki ennek a történetnek a modern fele. És ez őt tulajdonképpen beszippantja, így ott folytatja, ahol az anyja abbahagyta.

FESPERMAN: Igen. És úgy megy ebbe bele, hogy nem igazán tudja, hogy az anyja ilyen típusú munkát is végzett. Tehát számára ez egy igazi meglepetés. Ahogy megismeri az anyja múltját, úgy fedezi fel azt is, hogy miért halt meg az anyja, és mi vezethetett el a haláláig. A modern rész tehát nagyjából egy rejtélyes gyilkosság. A hidegháborús rész pedig egy kémregény. Tulajdonképpen Anna valahogy megpróbálja felderíteni anyja nyomait.

WERTHEIMER: Gondolt arra, amikor elkezdte tervezni ezt a könyvet, hogy ebben az országban az emberek nosztalgiával gondolnak a hidegháborúra? Gondolja, hogy a nukleáris háború, a gombafelhők és a radioaktív csapadék lehetőségét valamilyen elvetemült módon hiányoljuk?

FESPERMAN: Nem tudom, hiányzik-e nekünk a Végítélet Órája és az atomháború közelsége. De azt hiszem, érzünk egy bizonyos vonzalmat és nosztalgiát egy olyan ellenség iránt, amelyet meglehetősen jól meg tudunk érteni. Bármit is gondolt a szovjetekről és az Egyesült Államokról, vagy a hidegháborús harcról, ott volt pl. ez a furcsa Úri Megállapodás Európában: oké, ti nem fogjátok megölni a mi embereinket, és mi sem fogjuk megölni a tieiteket.  Az összes helyi ügynök, a németek, a csehek, a magyarok, az összes szegény ember, akik belecsöppentek ebbe, ők korrektek voltak. De az az a fajta háború volt, amelyik szerintem egyértelmű határokkal bírt. Nem voltak forró háborús áldozatok, az összes áldozat helyi és külföldi volt. És ezek nem olyan emberek voltak, akik repülőgépeket és hasonló dolgokat robbantottak fel. Tehát azt hiszem, van némi nosztalgia az ilyen típusú ellenség iránt.

WERTHEIMER: Minden mintegy ellenőrzés alatt volt.

FESPERMAN: Igen.

Forrás: https://www.npr.org/2018/07/07/626800533/safe-houses-explores-the-past-and-the-present-of-the-cold-war?t=1601130350476&t=1601544127016