Alexandra Bracken – Interjú

Ismerd meg a népszerű író gondolatait a járványról, és tudd meg, hogyan telnek a napjai a bezártságban.

Alexandra Bracken Arizonában született és élt, később a keleti partra, Virginia államba költözött, amikor egyetemre került. A College of William & Mary hallgatója volt. Jelenleg New York City-ben él, egy könyvkiadóban dolgozik, és egy nagy lakásban lakik, amely zsúfolásig van könyvekkel.

 

 

Alexandra Bracken

AZ INTERJÚ

Hogyan próbálod megőrizni az optimizmusod ebben a nehéz helyzetben?

Ezek olyan nehéz idők, hogy az ember néha úgy érezheti, szinte lehetetlen optimistának lenni, még akkor is, ha látjuk az esetszámok és a statisztikák javulását. A szeretteinktől való elszigetelődés, az extrém bizonytalanság és az, hogy tanúi vagyunk a vírus által okozott oly sok formában megjelenő szenvedésnek, határozottan nyomot hagy rajtunk mind mentálisan, mint érzelmileg. Én az a fajta ember vagyok, aki meg akarja tudni az összes rossz hírt, mert értenem kell, hogy mi történik, de ez idővel egyfajta lavinává növi ki magát, és maga alá temethet a depresszió és a szorongás.

Hogy ezt elkerüljem, próbálok kevesebb hírt olvasni és nézni a tévében. Inkább olyan történeteket keresek online a közösségemben, amik olyan emberekről szólnak, akik megtalálják a módját, hogy másokat inspiráljanak, és a saját mércéjük szerint próbáljanak segíteni. Még egy olyan apróság is, mint hogy megköszönjük a bolti eladóknak és futároknak a munkájukat, megkérdezzük, hogy vannak, vagy hogy felhívjuk az egyedül élő barátainkat és családtagjainkat, érzelmileg nagyon felemelő lehet, és emlékeztetheti az embert arra, hogy együtt vagyunk benne ebben az egészben, és ott vagyunk egymásnak.

Mivel töltöd a napjaidat? Az a típus vagy, aki napirendet állít fel és be is tartja, vagy csak a következő impulzust követed?

Tudod, meglepő módon, a napirendem nem igazán változott. Nagyon szerencsés vagyok, hogy teljes munkaidős író vagyok, mert ez azt jelenti, hogy körülbelül 5 éve már, hogy otthonról dolgozom, és nincsenek gyerekeim, így nem kellett újraterveznem a napjaimat. (Tisztelgek mindenki előtt, aki most találja ki az új napirendjét, különösen a tinik előtt, akiknek alkalmazkodniuk kell az online órákhoz, és kimaradnak az olyan óriási életeseményekből, mint a ballagás, és persze mindenki előtt, aki alkalmazkodik ahhoz, hogy teljes időben otthon van a gyerekekkel.)

Normális esetben a napirendem nagyban függ attól, hogy hol tartok egy könyv kiadási folyamatában. Próbálom tartani a 9-től 5-ig tartó normál munkaidőt, és van ebédszünetem is, de a munkám az írástól és a szerkesztéstől kezdve a kiadóim e-mailjeinek megválaszolásáig bármi lehet. Az utóbbi időben a stressz miatt nehezebben koncentrálok, így elégedett vagyok, ha sikerül 3-4 órát dolgoznom.

Milyen technikát alkalmazol arra, hogy megőrizd a pozitív légkört és feltöltődj? Jóga, meditálás, olvasás?

Esténként meditálok egy Headspace app segítségével, és minden nap edzek egy kicsit, még ha ez csak annyit is jelent, hogy megsétáltatom a kutyámat reggel és délután. A kutyámról szólva, a napom kedvenc része az, amikor ebédszünetet tartok, és kimegyünk a hátsó udvarra labdázni. Olyan stresszoldó látni, mennyire jól szórakozik a kutyám, és annyira szörnyen cuki közben! Segít elfelejteni, hogy mi történik a világban, és a jelen pillanatban maradni, ami nagyon fontos, különösen ezekben a bizonytalan időkben. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy élvezhetem az udvaromat és a kinti teret.

A másik dolog, ami segít nyugodtnak maradni és úgy érezni, hogy én irányítok, az az, hogy vasárnap esténként listát készítek arról, hogy milyen ház körüli munkákat szeretnék elvégezni a következő héten. Néha ez házimunka (mint például a mosás, ‘sóhaj’), de van, hogy valami kreatív, mint a szobák átrendezése, a szekrény átnézése adományozás céljából, valami kézműves projekt, vagy esetleg sütés.

Te is bevásároltál könyvekből, hogy legyen mit olvasnod? Ha igen, inkább papíralapú vagy e-könyveket választottál?

Igazából nem vettem túl sok új könyvet, mióta ez elkezdődött, de csak azért, mert már akkora az EVK (elolvasásra váró könyvek) halom! Most Sabaa Tahir Szunnyadó parázs című regényét olvasom újra, de alig várom, hogy Veronica Roth Chosen Ones és Alix E. Harrow Ten Thousand Doors of January című regénye megérkezzen a postaládámba!

Nem vagyok válogatós, hogy milyen formában olvasok – szeretem a papíralapú könyveket, és állandóan használom a Kindle-t is, valamint a Kindle appot is a telefonomon. Hangoskönyveket is szeretek hallgatni!

El tudsz-e most vonulni írni, vagy most inkább felfüggeszted az írást addig, amíg a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba?

Szerencsére nem kell elhalasztanom az írást! Az írás az egyik dolog, ami segít megbirkózni a helyzettel és feldolgozni az érzéseimet, így úgy érzem, elég sötét helyen lennék, ha nem tudnék naponta egy-két órát lopni rá.

Min dolgozol éppen?

Az új YA regényemet, a LORE-t olvasószerkesztem (ez olyan szerkesztés, ami az icipici részletekre és a következetességre fókuszál), ami remélhetőleg jövő év elején fog megjelenni. Ez egy kortárs fantasy, ami New York Cityben játszódik, és a görög mitológiában gyökerezik – akartok egy kis extra infót róla? 😉 Ősi vérvonalak leszármazottjairól szól, akik úgy versenyeznek, hogy istenekre vadásznak. Ha sikerül megölniük egyet, akkor elvehetik az isten hatalmát és halhatatlanságát. A történet középpontjában egy lány, Lore áll, aki elszökött ebből a világból a családja meggyilkolása után, és el kell döntenie, hogy visszatérjen-e oda, mikor Athena a segítségét kéri.

Szintén most vázolok fel egy új kortárs fantasyt, a haladásomat az Instagramon követem nyomon. @alexbracken néven találtok meg!

Hatással van-e a jelenlegi helyzet az éppen most íródó könyvre?

Nem vettem észre… legalábbis még nem! A való világnak megvan az a szokása, hogy beszivárog a projektekbe, de most a fenti, új történetemet használom elterelésül, amit megpróbálok alaposan elválasztani a mi valóságunktól!

Ki a kedvenc karaktered, és vajon hogyan kezelné ő ezt a helyzetet? Mihez kezdene?

Húha – nem hiszem, hogy tudnék egy kedvencet választani! Valaki megkérdezte Twitteren az egyik héten, hogy hogyan reagálnának A sötét elmék karakterei a világjárványra, én meg erre… de hát már tudjátok! A kormány a könyvben azt gondolta, hogy az IAAN (így hívták a betegséget, ami a tinik erejét kiváltotta) egy vírus lehet, így a „rehabilitációs táborok” eredetileg úgy letteK felállítva, hogy karanténépületekként funkcionáljanak. Így a válasz erre a kérdésre az, hogy Ruby és a barátai valószínűleg megpróbálnának találni egy kényelmes helyet, hogy elbújjanak az erdőben, és egymást váltva mennének ellátmányt keresni, miközben szórakoztatnák egymást.

Ha egy olyan kívánságod lenne, amit egy magasabb hatalom teljesíteni tudna, akkor mi lenne az?

A nyilvánvaló választás az lenne, hogy ne legyen több betegség! De mohó leszek, és inkább kérek még egy párat: a világjárvány gyors végét és minden szenvedő enyhülését, a jövőbeni kitörésekkel kapcsolatos nemzetközi kooperációt, és a sebezhetőek támogatásáról jobban gondoskodó kormányrendszereket!

Van üzeneted a magyar olvasóidnak?

Köszönöm MINDENKINEK, aki kiveszi a részét és tartja a távolságot, annak ellenére, hogy milyen nehéz! Nem vagy egyedül, és légy büszke rá, hogy segítesz a világnak, hogy túljusson ezen a járványon!

Remélem, hogy te, a családod és a barátaid jól és biztonságban vagytok, és nagyon várom azt a napot, amikor találkozhatunk és megölelhetjük egymást. Köszönöm azt a támogatást, amit én és a könyveim kaptunk tőled éveken át – a világot jelenti számomra, hogy olyan olvasóim vannak, mint te!

 

ISMERED EDDIGI MŰVEIT?

Számtalan nagy sikerű könyve megjelent máR a Maxim Könyvkiadó gondozásában.

SÖTÉT ELMÉK

Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja, és csak kevesen élik túl. Ám amikor kiderül, hogy az életben maradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel is rendelkeznek…

SÖTÉT HAJNAL

Ruby égető fájdalommal a szívében, megtörten indul el az északi gyülekezőhely felé azzal a pár társával, akik még túlélték a kormány Los Angeles-i támadását. Nincsenek egyedül…

SÖTÉT ÖRÖKSÉG

Öt év telt el az úgynevezett rehabilitációs táborok felszámolása óta, ahová számtalan Pszí-gyereket zártak. A már tizenhét éves Suzume …

SÖTÉT JÁTSZMÁK

Ruby sohasem akart különleges lenni, de az Amerika tizenéveseit megtizedelő betegség következtében kialakult egy új adottsága: képes behatolni bárki tudatába. Sajnos ez a képesség…

SÖTÉT IDŐK

Már több év telt el, mióta a járvány végigsöpört a világon, és gyermekek millióit megfertőzte. Sokuknak, akik életben maradtak, különleges képességei lettek…

AZ IDŐ VÁNDORAI

A 17 éves Henrietta kiválóan hegedül, ez az élete, és ezért kész bármit feláldozni. Az édesanyjával él, akinek különleges és megmagyarázhatatlan kalandokkal teli élete számtalan kérdést vet fel benne, melyekre sosem kap választ…

VILÁGOK UTAZÓI

Etta Spencer időutazó. De nem csak ezért különleges: egyedül ő képes rá, hogy megtalálja az asztrolábiumot, amely meg tudja nyitni a világok közötti átjárókat…

Alexandra Bracken books

LÁTTAD MÁR A SÖTÉT ELMÉK FILMADAPTÁCIÓJÁT?

Csekkold le a trailert!

Lépj be velünk a különleges történetek világába, és kövess minket a Facebookon!