5.
Már hajnal egy óra felé járt, amikor Danny felparkolt Moose kocsijával Anne háza elé. Ahogy parkolóállásba tette az autót, annyi mindent akart mondani a lánynak, de ehelyett csak körbenézett a kaotikus belső térben.
Anne kifelé bámult a szélvédőn. Pár pillanat múlva megrázta a fejét, majd végigsiklott a tekintete az üres Mountain Dew-dobozokon, az összegyűrt zacskó tortillachipseken, a Snickerseken és a…
– Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte Danny.
– Persze. – Anne lehajolt a kupi felé az ülés alá. – Ismersz. Nem bírom elviselni ezt a szeméttelepet. Valamit tennem kell ellene.
– Tessék, itt van egy üres bevásárlózacskó! Várj, van kettő is!
Danny kinyitotta az egyiket, és Anne elé rakta, aki belepakolt vagy hét csomagolást, aztán összegyűjtött mindent a kocsi belső teréből, és egyenesen a zacskóba nyomta. A szemét rengeteg helyet foglalt el, de a zacskó szinte súlytalan maradt.
Aztán mind a ketten csendbe burkolóztak.
– Te nem vagy éhes?
– Majd éhen veszek – felelte Danny.
Persze egyáltalán nem volt éhes, de ez kifogást szolgáltatott arra, hogy bemehessen Anne-nel, és beszélgethessenek. És ha erről volt szó, akkor a saját cipőjét is megette volna egy kis ketchuppal.
– Nincs túl sok minden itthon.
– Nem számít – kihúzta a kulcsot a kocsiból. – Van söröd?
– Nem, de azt hiszem, van whiskym. Emlékszel, hogy Duff tavaly mindenkinek azt ajándékozott karácsonyra? Én még nem bontottam fel az enyémet.
– Tökéletes lesz.
Egyszerre szálltak ki, és sétáltak fel a bejárathoz. Anne háza csak kilencven négyzetméteres lehetett, de a Cape Cod-stílusban épült lakhelynek jó ablakai és ajtói voltak, amiket erős zárak biztosítottak, és riasztó is csatlakozott mindenhová. Danny ezt bizony nagyon jól tudta, mert szeptemberben Anne-nél nézték a srácokkal a Pats-meccset, és akkor mindent aprólékosan ellenőrzött.
Emellett azt is kikutatta, talál-e bizonyítékot valami pasi jelenlétére.
Egyértelmű lett, hogy Anne egyedül él; sosem beszélt arról, hogy épp randizgatna valakivel. Danny nem talált olyan fotókat, amin valami idiótával pózol, aki bénán vigyorog mellette, mintha épp megnyerte volna valami verseny első helyezését.
– Kicsit kupi van – mondta, ahogy kinyitotta a bejáratot.
– Olyan, amit Moose-nál láttunk, vagy…
Ahogy Danny belépett a házba, egyetlen plédet pillantott meg, amit nem hajtogattak össze, emellett a konyha boltívénél egy koszos bögre árválkodott a mosogató mellett. A kölcsönzött szmoking az asztalon hevert egy műanyag zacskóban, mellette Anne edzőruhái árválkodtak a földön.
– Nálad ezt hívják kupinak? – csukta be az ajtót. – Az is tuti, hogy még nem laktál négy pasival. Figyi, ide egy az egyben beengedheted a szüleidet, sőt a főbérlődet is.
Anne lerázta magáról a kabátját.
– Te meg még mindig úgy élsz, mintha fősulira járnál, pedig már majdnem harmincéves vagy.
– Nem tervezem, hogy örökké így lesz – vonta össze a szemöldökét Danny.
– Mikor gondoltad, hogy változtatsz a dolgokon?
Ezt csak úgy mellékesen kérdezte, miközben könnyedén a mosogatóhoz suhant, hogy megmossa a kezét. De Dannynek a velejébe vágott a kérdés.
Azért, mert többet akart ettől a lánytól. Mindent szeretett volna megtenni… érte.
És ezt igencsak elcseszettnek találta. Hogyan változott a vonzalom valami ilyen hatalmassá?
De számított is bármit az időzítés, hogy mikor is érik el a célt? Danny nagyon jól tudta, hogy ebből már nem hátrálhat ki.
– Nem bánod, ha én is megmosom a kezem? – kérdezte rekedtesen.
– Nyugodtan. Engedned kellett volna, hogy téged is megnézzen a mentős.
– Á, egy karcolást se tudott rajtani ejteni. – Danny Anne-hez ment, majd gyorsan, de alaposan megtisztította a kezét. – Minden rendben van velem.
– Kiveszem ezt az újrahasznosítós kukába – emelte fel Anne Moose zacskóját. – Nézd meg a hűtőmet, és vedd ki, amit csak szeretnél! A whiskyt a szekrényben találod a kávéfőző felett.
Danny megtörölte a kezét, miközben figyelte, hogy Anne kimegy a hátsó ajtón, és el sem mozdult, amíg meg nem kerülte a házat, és vissza nem tért.
Amikor belépett, megtorpant, és kérdőn ránézett Dannyre.
– Mi van?
– Bocsánat – mondta Danny.
– Miért kérnél bocsánatot?
– Anne…
A dráma részletei újrajátszódtak a fejében: ő, amint meg akarja kaparintani a kést, aztán addig tartja a földön a támadót, amíg meg nem érkezik a rendőrség, Anne segítségnyújtása, és a sebesült átadása a mentőknek, a nő és az elbaszott kapcsolata azzal a két pasival.
Nagy volt az esély rá, hogy Anne és ő soha az életben nem tudják meg a sztori végét. Talán egy hír megjelenik róla majd az újságban vagy a rendőrségi regiszterben, és kiderül, hogy a srác túlélte-e. De a többi dolgot, hogy Candy végül sikeresen kijutott-e az útvesztőből, vagy hogy mi történt a futtatójával, vagy a barátja mellette maradt-e…
Ez valószínűleg sosem derül ki. Mintha csak egy könyvet vagy filmet hagytak volna félbe.
Ráadásul Dannyt érdekelte a végkifejlet, még akkor is, ha idegenek voltak számára ezek az emberek.
Anne az arcához emelte a kezét, és megrázta a fejét.
– Nem bírom kiverni a fejemből ezt az egészet.
– Én sem. – Megérintette a homlokát. – Folyton előugranak a képek.
Ez valahol hazugság volt. Most minden mintha csak Anne-ről szólt volna, róla ugrottak be jelenetek, amikor először dolgoztak együtt egy másodfokú tűznél. A lány arca hamufoltos volt, pergett rajta az izzadság, a haját összekócolta a kapucni és a sisak, és egy vörös horzsolás égett az állán. Együtt érkeztek vissza a tűzoltóságra a kocsival, Anne Deshaun mögött ült, szemben Dannyvel. A térdük összeütközött, amikor a kocsi apró kátyúkba bukkant az úton. Danny addig piszkálta, amíg el nem mosolyodott.
A foga vakítóan fehéren csillogott.
Az volt az első alkalom, amikor meg akarta csókolni. A késztetés annyira erős volt, hogy előrehajolt, de Deshaun megtörte a pillanatot, amikor valami hülye viccet kezdett mesélni. A fantáziavilágába erősszakkal hatolt be a valóság.
Danny most újra Anne ajkait bámulta. Képtelen volt máshová nézni.
Anne szeme hatalmasra tágult, ahogy felnézett Dannyre. Amikor a tűzoltóságnál voltak, Danny mindig viccelődött vele, piszkálta, magabiztosan viselkedett. Azonban most minden teljesen más irányt vett.
Mintha elhúzták volna a függönyt, és így feltárult a köztük vibráló szexuális feszültség. Ez hirtelen elképesztő forrósággal öntötte el a testét.
Ő is akarta.
Annak ellenére is, hogy számtalan indokot tudott mondani, hogy ez mennyire rossz ötlet, most egyáltalán nem törődött a józan eszével. Most semmiképpen sem, hiszen végignézte, ahogy Danny a késért harcolt azzal az erőszakos férfivel. A fenyegetés sokkal közelebbinek tűnt így, mint a tűzben.
Danny tett előre egy lépést.
– Anne.
Ahogy kimondta a nevét, a hangja annyira mélyről jött, hogy alig lehetett hallani.
Anne csak azt ismételgette magában, hogy innen már nincs visszaút. Ha kitárja ezt az ajtót, akkor örökre a másik oldalon marad.
De el tudná viselni, hogy napról napra, éjjelről éjjelre találkoznak majd a tűzoltóságon?
Hogy hallgathatja majd a történeteket róla és más nőkről?
Danny szeme égett, a kék szivárványhártya szinte vibrált, sűrű szempilláival nem pislogott. Az arca megfeszült, halvány borostája kiütközött összeszorított állkacsán, a szemöldökét erősen összehúzta. Úgy festett, mint egy vadász, de Anne egy cseppet sem félt tőle.
Azt akarta, hogy végre elkapja.
Anne szinte automatikusan lépett, mielőtt még tisztában lett volna vele, hogy ezzel döntést hozott. Danny szeme hatalmasra tágult, mintha megrökönyödött volna Anne közeledésén.
Aztán mégis felé nyúlt, és erősen magához szorította. Válaszként Anne csodás, csintalan keze felvándorolt a kemény vállára.
Danny oldalra billentette a fejét, miközben Anne a másik irányba biccentette az övét.
És megtörtént, az arcuk egyre közelebb és közelebb került, míg a szájuk… találkozott.
Puha volt az érintés. Sokkal puhább, mint azt Anne valaha gondolta volna.
Teljes lerohanásra készült, követelésre és birtoklásra. Ehelyett lassú és óvatos közeledést tapasztalt. Danny csak simogatta az ajkát, cirógatta. Csak kért, egyáltalán nem követelt semmit.
Anne viszont felturbózta az eseményeket. Összekulcsolta a kezét Danny tarkóján, nekinyomta a mellét a mellizmainak, és lefelé rántotta.
Dannynek nem kellett kézzel írt meghívó, hogy a másik szintre emelje a dolgokat. Már a kezében tartotta Anne-ét, és egyre erősebben szorította. Erősen átkarolta, miközben a nyelve a szájába hatolt, és beletúrt a hajába. Nem tudott elég közel kerülni hozzá, de nem is a közelséggel volt a legnagyobb gond.
Hanem azzal a kurva sok ruhával kettejük között.
A mobiltelefon csöngése szakítottam meg a pillanatot, mire gyorsan eltávolodtak egymástól. Danny káromkodott, Anne pedig lenézett a zsebére.
– Hagyjuk a fenébe! – mondta keményen. – Nem számít.
Viszont a rohadt telefon emlékeztette őket a külvilágra. Anne újra döntött, ahogy leengedte a kezét, és hátrált egy lépést. Basszus! Basszus, basszus!
A csöngés elhallgatott, majd újra megszólalt.
– A rohadt életbe! – motyogta Danny, és kiszedte a telefonját a zsebéből. Ahogy a kijelzőre nézett, idegesen rázta a fejét. – Deandra.
Anne egyenesen az eldobott takaróhoz sétált, és rendesen összehajtogatta, majd a kanapé karfájára fektette.
– Talán jobb lenne, ha felvennéd. Nagyon eltökéltnek tűnik.
– Mikor nem az? – Danny felvette a telefont, és kihangosította. – Helló!
Deandra hangja vékonyan csengett, tisztán kivehető volt az idegesség.
– Hol a fenében van? Hová vittétek?
– Én épp Anne-nél vagyok, nem Moose-zal.
– A Körzet tök üres. Itt nincs semmilyen buli, épp a bejárati ajtó előtt állok.
– Felhívtad már őt is? – Danny Anne-re pillantott a kicsi nappaliban, és megforgatta a szemét. – Mert ez szerintem az a beszélgetés, amit vele kellene lefolytatnod.
– Nem veszi fel a telefonját, és még a helyzetjelentést is kinyomta.
Anne-t valahogy nem lepte meg, hogy Deandra konkrétan lekövette a vőlegényét.
– Figyelj, Deandra, én tényleg szeretnék neked segíteni, de valójában semmi közöm az egészhez.
Erre csend felelt a vonal túlsó felén.
– Ez annyira rád vall, Danny. Eltűnsz, amikor épp szükség lenne rád.
– Holnap találkozunk a próbavacsorán – vetette oda. – Addig is vigyázz magadra!
Deandra még mindig beszélt, amikor Danny kinyomta a hívást, és levette a telefonja hangját. Eltette a készüléket, és beletúrt a hajába.
– Szóval…
Anne megköszörülte a torkát. Kétszer.
– Talán jobb lenne, ha mennél. Hosszú hétvégének nézünk elébe, és le kéne feküdnöm. Egyedül.
Danny gyorsan becsukta a szemét, aztán bólintott.
– Oké. Felfogtam. Holnap találkozunk.
Péntek, október 30.
24 órával a robbanás előtt
St. Mary székesegyház, Old New Brunswick
Másnap Anne sikeresen megérkezett a St. Mary székesegyházba. Sikerült úgy túlélnie a próbavacsorát, hogy nem forgatta folyamatosan a szemét, nem káromkodott a templomban, és nem is sétált ki onnan egyenesen. Ugyanezt aligha lehetett elmondani mindenkiről. Moose rettenetesen nézett ki, kissé zöldes tónusú arcbőre arról árulkodott, hogy túl sokat ivott a legénybúcsún, és csak most kezd nála beütni az igazi másnaposság.
Vagy talán Deandra betegítette meg.
A menyasszony konkrétan kisétált a próbaszertartás alatt, és bezárkózott a mosdóba a koszorúslányaival, ahol olyan sokáig ott maradt, hogy a pap bocsánatot kért, és elmondta, hogy aznapra más dolgai is vannak, így csak tíz perce maradt az indulás előtt.
Kétség nem fért hozzá, hogy a gondot az előző éjjeli sztriptízbár okozta. Mindenki Moose-tól várta a probléma megoldását, aki viszont csak annyit tudott tenni, hogy még két fájdalomcsillapítót dobott a szájába, lenyelte őket, és szépen kiment cigizni.
Anne-nek csak egy televíziós vetélkedő főcímdala ment a fejében, ahogy Dannyre nézett, aki a szmokingjában állt az oltár mellett.
Sanda pillantásával sokszor a lány felé lesett.
Anne nagyon jól tudta, hogy mire is gondol… és miből szeretne többet.
Mert bármennyire is remélte, hogy tettethet másként, ugyanúgy érzett, mint a férfi. De akkor is bűnnek tűnt ilyen vágyakozó gondolatokat sugározni felé, miközben Jézus nézte a keresztről.
Ennyire azért még ő sem volt ateista.
A várakozás sokkal hosszabbnak hatott tíz percnél, amennyi ideje a papnak maradt. Aztán végre kijöttek az előcsarnokból a koszorúslányok. A fodros, parfümfelhőben úszó szőke csajok mintha csak a The Hills című valóságshow-t kreálták volna újra. Aztán Moose és Deandra végigsétáltak a sorok között. Az oltárnál a menyasszony felszegte a fejét, és lehúzta a vállát a testre simuló ruhájában.
Vicces, de úgy tűnt, még tetszett is neki a kitüntetett figyelem, amit a hisztije miatt kapott.
Amikor végre a szertartás végére értek, Anne a székesegyház ajtaja felé igyekezett a kocsijához. Az este kemény hidegbe fordult, ő pedig egyre szorosabbra húzta össze magán a gyapjúkabátot, miközben a csokigyűjtögető gyerekekre gondolt, akiknek bizonyára kezeslábast kellett a ruháik alá venni ebben a télies időben.
Az esküvő következő állomása D’Angelo olasz étterme volt, amely New Brunie északi részén helyezkedett el. Deandra ragaszkodott hozzá, hogy béreljék ki az egész helyet, legalábbis ezt pletykálták. Anne csak azon gondolkozott, hogy a fenébe bírja ezt kifizetni Moose. Deandra nem származott gazdag családból, Moose pedig nevelőszülőknél nőtt fel, szóval egyiküknek sem voltak szülei, akik vaskos összegeket adhattak volna az esküvőre.
Persze Moose rengeteg másodállást vállalt, mint hozzá hasonlóan más tűzoltók is. Valószínűleg tetőket és palákat javított minden egyes szabad percében, hogy ledolgozza ezt a hihetetlen adósságot. Deandra nem igazán keresett sok pénzt. Nemrég fejezte be a kozmetikusképzést, de csak recepciósként dolgozott egy fodrászatban, nem pedig stylistként, amit állítása szerint igazán akart.
– Mehetek veled?
Anne hátranézett a válla felett, ahogy kinyitotta a kocsi ajtaját. Danny követte, miközben a többiek elszállingóztak. A férfi lesütött tekintetéből semmit sem tudott kiolvasni az alkonyatban, azonban Danny teste szinte pulzált a hőtől, és Anne-nek majdhogynem ki kellett gombolnia a kabátját, annyira felforrósodott.
Mit csináltál, amikor lefeküdtél egyedül az ágyadba? – kérdezte magától. Merre kalandozott a kezed?
– Nem!
– Micsoda? – kérdezte Danny.
– Semmi. Bocsánat.
– Mehetek veled? Jackkel és Mickkel jöttem, de őket épp behívták dolgozni.
– Nincs szükségük némi erősítésre egy tűzoltótól? – motyogta, ahogy látta, hogy Moose és Deandra épp vitatkoznak valamin a kocsi előtt.
– Megkérdezhetem – pillantott Danny a párosra. – Komolyan mondom neked, hogy csak ötven százalék esélyt látok arra, hogy ezek holnap gyűrűt húznak egymás kezére.
– Ilyen optimista vagy? Deandra bezárta magát a mosdóba. Én negyven százalékot mondok. – Aztán a kocsi felé biccentett. – Jöhetsz velem.
Ez normális esetben teljes mértékben hétköznapi kijelentés lett volna, de Anne konkrétan kettesben akart lenni Dannyvel, ezért úgy érezte, mintha manipulálná az eseményeket. Ráadásul Danny simán megkérhette volna Emiliót és Duffot is, hiszen ugyanabba a fiúszövetségbe tartoztak… Szóval lehetséges, hogy ő is hasonlóképpen érzett?
Ahogy Anne beült a kocsiba, igyekezett figyelmen kívül hagyni Danny fűszeres kölnijét. Próbált nem figyelni arra, hogy az öltönynadrágja hogyan is feszül meg a combján. És még ennél is jobban igyekezett nem arra gondolni, hogyan festene zakó, ing és nadrág nélkül.
Végül persze ebből semmi sem sikerült neki. Főleg nem az utolsó kitétel.
A nyári hónapok alatt a tűzoltóságon Danny sokszor félmeztelenül járkált, miközben súlyokat emelgetett, és a tetovált felsőteste örökre Anne emlékezetébe égett.
Na igen, de hány másik nő láthatta ezeket a tetkókat? Hányan csókolhatták meg? Ő tényleg ilyen egyéjszakás srác lenne, amivel a többiek viccelődtek? Még ha Anne túl is tudja tenni magát azon a problémán, hogy együtt dolgoznak, ezt nem igazán tudja feloldani magában.
Csak beindította a kocsit, és halkan azt motyogta:
– Alig várom, hogy vége legyen a hétvégének.
Danny egész éjjel ébren volt. Egész kibaszott éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt. És nem azért, mert Deandra minden egyes órában felhívta egészen addig, amíg Moose befutott hajnal ötkor, és kidobta a taccsot a fürdőszobában. Dannynek sikerült figyelmen kívül hagynia az idegesítő menyasszonyt, és vőlegényt is.
A gond csak az volt, hogy Anne-en kívül másra nem is tudott gondolni.
Tudta, ha hamarosan nem tudja újra megérinteni, megcsókolni, hozzápréselni a testét, akkor konkrétan meg fog őrülni.
Annyira iszonyatos volt az egész, hogy háromszor kiverte magának azokban a sötét, kínzó órákban, erre most, hogy mellette ült a kocsiban, megint felállt neki. Annyira élénken ugrott az elméjébe, hogy Anne alatta fekszik meztelenül, megfeszülve, és…
– Nem szeretnél kiszállni? – kérdezte Anne. – Vagy úgy tervezed, itt fogsz ücsörögni egész este?
Amikor Danny újra észhez tért, észrevette, hogy az étterem parkolójában állnak Duff Mustangja és Ty Dodge Ramje között. Fel se fogta, hogy áthaladtak a városon.
– Bocs, csak rohadt fáradt vagyok – dörzsölte meg az arcát. – Moose teljesen szétesve jött haza a buliból, Deandra pedig egész este engem hívogatott. – Ez utóbbi nem volt teljesen igaz. Egyszer vette még fel később a telefont, amikor is Deandra közölte vele, hogy át akar menni hozzá, de nem a vőlegény miatt.
Újra le akart vele feküdni, mint amikor egyszer összehozták.
De ez soha többé nem fog újra előfordulni. Még ha vonzódott is volna hozzá – és még ráadásul ez sem volt igaz –, akkor sem akarta volna, hogy arra használják, hogy bosszút álljon a vetkőzőlányok miatt. A helyzet pedig nagyon erre hajazott. Ráadásul Danny akkor sem hagyta volna cserben a barátját. Moose az egyik legjobb haverja volt, egyértelműen senki sem állhatott közéjük.
Ó, bár Moose ne ment volna bele ebbe az egészbe!
– Ó, bár Moose ne ment volna bele ebbe az egészbe! – motyogta Anne, mire Danny elmosolyodott. Teljesen szinkronba kerültek a gondolataik. Danny fogadni mert volna, hogy Anne bármi mást szívesebben csinált volna annál, mint hogy egy ízetlen vacsora felett üljenek, és meghallgassák a násznagyok tósztjait, akik boldogságot kívántak egy olyan párnak, akiknek össze sem kellene házasodniuk.
– Most mi van? – kérdezte a lány. – Miért vigyorogsz így?
Danny elfordult, és végigmérte Anne-t a másik ülésen. Fekete zakót és szép blúzt viselt, amire felkapta a szövetkabátját. Danny még sosem látta ehhez hasonló ruhában, ami emlékeztette arra, hogy Anne-nek van élete a munkáján kívül is. Barátok, helyek, ahová be szokott ülni. Filmek, amiket szeretett, és nyaralni is járhatott.
Részese akart lenni mindennek.
A lány most sem sminkelte ki magát túl erősen, és a haját is egyszerűen hátrafogta. Néha-néha az állomáson kiengedte a tincseit, amiért Danny odáig volt.
Látni akarta, ahogy összekuszálódva szétterül a párnáján a hosszú, selymes haja, amibe folyamatosan bele akart túrni.
Anne lesütötte a szemét, ahogy kinyitotta a kocsi ajtaját.
– Mennünk kell, beszéded lesz, nekem meg tologatnom kell a kaját a tányéromon. Igen fontos elfoglaltság.
Az étterem belsejében végigmutatták nekik a hosszú asztalokat, amely egy nyitott rész felől futott. A helyszínt lezárták a buli idejére, és mivel Anne és ő értek ide leghamarabb, Danny már tudta, hogy mit kell tenniük.
– Üljünk ide! – Hála annak a jóságosnak, hogy nem volt ültetési rend! – Ez közel van a kijárathoz.
– Nagyszerű ötlet.
Ahogy a többiek is megérkeztek, a fiúszövetségi tagok egyre hangosabbak és hangosabbak lettek. Danny fülét bántotta a zaj, egyre jobban fogyott a türelme. A többi tűzoltó és a SWAT-osok úgy tűnt, egyetértettek vele, mert szép lassan elcsendesedtek.
Amikor Deandra és Moose is megérkezett, a menyasszony szeme egyenesen Dannyre siklott, majd összeszűkölt, ahogy észrevette mellette Anne-t.
Ne merészeld, Deandra! – gondolta Danny, és inkább Anne felé fordult.
– Szóval…
Anne belekortyolt a borba.
– Szóval?
Amikor összekapcsolódott a tekintetük, mintha mindenki más eltűnt volna a helyiségből. A pincérek megtöltötték a vizespoharakat, de mintha csak árnyalakok lettek volna. Az étterem feloldódott a ködben, homályos és távoli lett.
Danny csak Anne szemét látta.
A lány megrázta a fejét, de Danny azt mondogatta magában, hogy ez bizony semmit sem jelent. Ezzel azonban nem tudta becsapni magát. Anne rá akarta csukni az ajtót az előző este eseményeire, de Danny szerint ő is nehezen hagyta figyelmen kívül a körülöttük szikrázó levegőt. Már kiszabadult a szellem a palackból.
Azután persze azonnal eszébe jutott a hírneve. Anne nem az a típusú lány volt, aki engedné, hogy kihasználják. Na, nem mintha ez lett volna a célja.
Ez távol állt a gondolataitól.
Az étel hullámokban érkezett. Csodás tésztatálak és húsok halmozódtak az asztal közepére. Néha Danny a menyasszonyra és a vőlegényre pillantott. Az elején még veszekedtek, aztán Deandra teljes csendbe burkolózott.
Amikor azonban megérkezett a desszert, Moose hirtelen beszélni kezdett a menyasszonyához.
A következő pillanatban Deandra már csókolgatta és simogatta az arcát, mintha a szándékait csak a nyelvével tudná leellenőrizni. Komolyan? A menyasszony szorongatta a vőlegénye kezét, és úgy csillogott az arca, mint egy diszkógömb. Úgy tűnt, minden teljesen rendben lett. Legalábbis az elkövetkező tíz percre.
– Dannyboy? – szólította meg Moose az asztalon át. – Készen állsz a beszédre?
– Persze.
Danny felállt, és megkocogtatta a desszertkanalával a vizespoharát. De amikor mások még mindig beszélgettek, felordított:
– Fogjátok be!
Erre mindenki elhallgatott.
Amikor már minden tekintet rá irányult, megköszörülte a torkát. Aztán az elméje mintha teljes mértékben kiürült volna, ami egyáltalán nem lepte meg, hiszen Anne a látótere szélén ült, és mondhatni ő volt az egyetlen ember, akit észlelt maga körül.
Eszébe jutott a tekintete, ahogy felnézett rá előző éjjel. Beszélni kezdett, de a szavak nem az agyából áramlottak, hanem egyenesen a szegycsontja mögül.
– Nagyon sokan tudjátok, hogy három évvel ezelőtt egy tűzeset során elveszítettem az ikertestvéremet, John Thomast. – Minden egyes tűzoltó fészkelődni kezdett a székén, Anne pedig megfeszült mellette. – Nem szoktam erről sokat beszélni, de John minden egyes nap és éjjel velem van, és minden percben gondolok arra, hogy már nem lehet velünk. Azok, akik ilyen kemény és veszélyes munkára adtuk a fejünket, folyamatosan az élet törékenységével szembesülünk, amikor kimegyünk egy tűzesethez. Mindannyian tudjuk, hogy egy riasztás az életünk végét jelentheti. Ettől pedig látjuk, hogy milyen rövid is az élet, épp ezért az együtt töltött idő a megfelelő emberekkel, a megfelelő nővel, olyan ritkaság, amit egyszerűen nem vesztegethetünk el. Én sohasem hittem igazán a szerelemben. Nagyon hosszú ideig azt gondoltam, ez csak egyetlen szó, egy cím, amit az emberek adnak az álmaiknak, és félreértik az egészet. Azt hittem, a szerelem egy olyan hazugság, amit azért mondogatunk, hogy érezzünk valami kapaszkodót ebben a tökéletlen, megbízhatatlan, gonosz világban.
Danny mély levegőt vett, és most már tényleg Anne-re figyelt. Aztán elkapta róla a tekintetét, hogy az emberek ne vegyék észre, mit is tesz.
– Most viszont úgy gondolom, tudom, hogy ilyesmi megtörténhet két ember között. És nem kell, hogy köze legyen a logikához vagy az észszerűséghez. És ráadásul az időzítésnek sem kell megfelelőnek lennie, merthogy az örökkévalóság végtelen, nincs vége vagy eleje. Emellett nem is kell megmagyaráznunk, egyszerűen sorsszerű a maga módján.
Hirtelen Danny felfogta, hogy még mindig Anne-hez beszél a jelenlévők helyett, ezért visszarángatta magát a megfelelő mederbe, és felemelte a poharát.
– Emeljük poharunkat Moose-ra és Deandrára! Nem is tudnék nálad jobb havert elképzelni, és mind a kettőtöknek sok szerencsét és szép napokat kívánok! – Egyértelműen szükségük volt erre. – És természetesen sok boldogságot!
– Moose-ra és Deandrára! – mondták a többiek unottan.
– A négykézlábas nászéjszakára! – ordította be az egyik fiúszövetségi tag.
– Deandrára vagy Moose-ra érted? – kérdezte egy másik részeg.
Danny leereszkedett a széken, tisztában volt vele, hogy a menyasszony éppen gyilkos pillantásokat vet az olcsójánosok felé, és biztosra vette, hogy Moose emiatt is meg fogja kapni később a magáét.
De ez nem is okozott neki gondot. Ugyanis ő csak Anne-nel foglalkozott.
Ma éjjel kellett megtörténnie. El kellett mondania neki, hogyan is érez iránta. Bárhogy is legyen, ki kell terítenie elé az összes kártyáját, és imádkozni, hogy Anne is ugyanígy érezzen iránta.
Vagy legalábbis ne vágja be az orra előtt a feltételezett ajtót.
;